Csempészett Tengelicek
A VPOP közúti ellenőrzést tartott az M7-en, melynek során egy Romániából Olaszországba tartó busz átvizsgálásakor a csomagtérben, egy kisméretű szállítódobozban összezsúfolva 52 élő madarat találtak.
Értesítették a Közép –Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget és a a Duna-Ipoly nemzeti park igazgatóságát. A természetvédelmi őrszolgálat kiérkezett szakembere megállapította, hogy a madarak tengelicek, védettek, eszmei értékük egyedenként 10,000 Ft, azaz az 52 madár értéke, több mint félmillió forint, ezért értesítették a Rendőrséget, aki bűncselekmény miatt nyomozást indított.
A Felügyelőség a madarakat elkobozta, és állatorvosi vizsgálatra, karanténozásra, majd az eljárás lezárásáig ideiglenes megőrzésre a HEROSZ Állatotthonnal együttműködő Vadmadárkórházba szállította.
A hozzánk érkezett madarak vadon befogott, 1-2 éves, 90-% ban hímek voltak. A szállítódobozban meglehetősen zsúfoltan elhelyezett madarak megviselt és szennyezett állapotban, de ivóvízzel, eleséggel ellátva mindannyian túlélték a böröndök közötti szállítást. A madarak jelentős része a következő napokban megbetegedett, ezért gyógykezelésüket azonnal megkezdtük. Ennek köszönhetően többségük meggyógyult, néhány erősen legyengült madár azonban nem élte túl a fertőzést. A madarak gyógyulásuk után a Vadmadárkórház röpdéjében várták a karantén végét és a határozatot további sorsukról.
A kedvező döntés értelmében végül a madarakat gyűrűzés után, megerősődve, jó kondícióban, egészségesen szabadon engedtük. Két, súlyosabban megbetegedett madár még a Vadmadárkórházban gyógyul, ezeket csak teljes gyógyulásuk és megerősödésük után engedjük szabadon.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Benkő Tengelicek szabadulása.mp3 | 3.83 MB |
